I. Fejezet
„A szürke BMW az egyik pillanatban még
az úton van, a másikban már a tó vízének ijesztő sötétsége húzza lefelé. A
velük szembe jövő részeg sofőr ott hagyta a másik autót a vízben, nem segített.
James az alig hét éves fiát, Jeremyt szabadítja meg a biztonsági övtől, majd
feleségét is, aki kihúzza kisfiát. Jeremy még látta apja kétségbeesett arcát,
amint megpróbálja a saját övét kicsatolni, de hiába. Anya és fia levegő után
kapva bukkantak a víz felszínére.
Jeremy visszanézve figyelte, ahogy apja
lassan süllyed. Nem tudott megszólalni, a félelemtől dermedten kapaszkodott
anyjába, aki egyre idegesebben kapkodta fejét erre-arra.
Katie későn kezdte el keresni Jamest.
Jeremy hallotta apja csalódott hangját:
- Legalább megpróbálhattad volna a
mutogatást. Te csak nézted, ahogy eltűnök a vízben! Hagytad, hogy meghaljak! Te
öltél meg fiam!”
Jeremy
a szobájában ébredt. Szürke melegítője izzadtan tapadt rá.
A
fiú nem panaszkodhatott külsejére, sem az eszére. Stílusa igazodott a divathoz,
ugyanakkor nem szégyellte kifejezni magát, szíve nagy volt, kedves lelke minden
lányt vonzott. Barna haját és rendkívül kék szemeit kiemelte a mosolya. Mivel
rendszeresen sportolt, teste már-már tökéletes volt.
Miután
apja meghalt, nem sokat nevetett. Sokan sajnálni kezdték, de két ember az
életében ugyanúgy részt vett, mindaddig. Ők nem mások, mint anyja, Katie és
barátnője, Jessica.
Katie
harmincnyolc éves léte ellenére követte a divatot, bár a sok stressz
megviselte, igyekezett kicselezni a korát, kisebb-nagyobb sikerekkel. A
ráncokat nem tudta eltüntetni teljesen.
Jessica
tizenhét éves volt, egy évvel fiatalabb csak Jeremynél. Nem ő volt a legszebb
lány a gimnáziumban, de Jeremyt ez nem érdekelte. A fiút lenyűgözte Jess fekete
haja és nagyon sötét szeme. Alakja nőies volt és ő is kitűnő tornászként
szerepelt.
Jeremy
az ágya szélén ülve gondolta végig álmát. Szobájára félhomály borult, így még
kicsit ijesztően hatott a rendetlenség. Ruhái a földön, bútorai porosan,
szemetese körül összegyűrt papírok.
Mélyet
szívott a kissé oxigénhiányos levegőbe és úgy határozott, kicsit szellőztet.
Felállt és az ablak felé irányította lépteit. Meztelen talpát néha
meg-megszúrta egy törött ceruza vagy egy kifogyott toll. Miután kitárta
ablakát, ruhát keresett magának.
Tavaszi
idő volt, így egy szürke pólót, egy fekete, vastagabb pulcsit és egy
világosbarna, kopott farmert választott. Ezekkel a darabokkal a kezében indult
a fürdőszobájába.
Levetkőzött
majd a zuhany alá állva, kedvetlenül folyatta, magára a langyos vizet. Miután
megunta megtörölközött és felöltözött. Visszament az ágyára és rávetette magát.
Lehunyta a szemét és pihenni próbált, azonban kopogtak az ajtón. Félvállról oda
vetette, hogy „nyitva” majd az kinyílott.
-
Jó reggelt, kész a… Mit műveltél?! Bomba robbant vagy buliztál az este? –
lepődött meg Katie.
-
Ne ess túlzásba. – ült föl az ágyán.
-
Mióta könyörgök, hogy rakj rendet ebben a kuplerájban! – rivallt Jeremyre.
-
Jól van, na! Majd ma meg csinálom. – mondta Jeremy már anyja felé tartva.
-
Tegnap is ezt mondtad, azelőtt is és az előtt is. Kész a reggeli. – indult el.
Jeremy
szó nélkül követte át a folyosón, majd a konyhába érve mindketten leültek
egymással szemben, és neki láttak a reggelinek.
Katie
palacsintát sütött és egy kis péksütemény is részt vett a menüben.
Épp
szedték tányérjaikra a következő adagot, mikor csengettek. Jeremy ránézett
anyjára.
-
Nyitom! – kiáltotta el magát a fiú.
Ki
cammogott az ajtóig és kinyitotta. Nem lepődött meg amikor, Jess a nyakába
ugrott.
-
Jó reggelt mackóm! – köszöntötte barátját a lány.
-
Jó reggelt kicsim. – viszonozta köszönését majd megcsókolta.
Jess
és Jeremy a konyhába mentek. Míg Jeremy szedett palacsintát Jessnek, addig a
lány köszöntötte Katiet. Hárman folytatták csendben az evést.
Miután
a palacsinta elfogyott, a lányok elmosogattak.
-
Jess, itthon maradtok Jeremyvel vagy elmentek? – kérdezte Katie.
-
Szerintem maradunk. – válaszolt.
-
Rendben. Én ma túlórázom, sokkal több állat jött idén hozzánk. – mosolyodott
el.
Miután
elpakoltak Jess és Jeremy lefeküdtek a kanapéra TV-t nézni, Katie pedig a
fürdőszobába ment, hogy rendbe szedje magát.
Pár
perc múlva tompa puffanást és csörömpölést hallottak. Azonnal berohantak
megnézni mi történt Katievel. A nő bele volt tekeredve a zuhanyfüggönybe, úgy
feküdt a vizes csempén. Nem láttak rajta súlyos sérülést, csak kisebb
vágásokat, amiket valószínűleg a tükör szilánkjai okoztak, ami bizonyára a
függönytartó miatt sérült.
-
Hívj mentőt! – nézett Jessre, aki azonnal lépett.
Jeremy
közben kivitte a heverőre anyját. A mentők pár percre lehettek, és nem szerette
volna, ha egy műanyag függönyben vinnék el anyját így ráadott egy köntöst és
ezt követően pár perccel már hallani lehetett a szirénákat.
Rémülten
szorította kezei közé anyjáét. Szólongatta, próbálta felébreszteni. Egyre
hevesebben vert a szíve. Zihálni kezdett és rendkívül nyugtalanná vált.
Jess
nem tudta mit tegyen. Szerette volna megnyugtatni kedvesét, de egy hang sem
jött ki a torkán. Amikor a csendet Jeremy remegő hangja megtörte.
- Jess, kérlek, maradj itthon
és készíts anyának ruhát, meg ami szükséges lehet!
A
mentő megérkezett, ellátók özönlöttek be az ajtón. Nagy nyüzsgés támadt, Katie
testét óvatosan vitték ki, miközben folyamatosan egymással beszéltek. Jeremy
még fel sem fogta, mit mondanak, de már a kocsiban ült és csak figyelte, ahogy
anyjára oxigénmaszkot erősítenek. Nem tudott mást tenni, minthogy szorította
édesanyja kezét, és nem engedte el addig, amíg el nem kellett válniuk.
A
váróteremben nem voltak túl sokan. Csak egy fiatal hölgy ült vele szemben
kisfiával és egy idősebb férfi sétált fel-alá. Jeremy idegesen rázta lábát.
Nyílott
a váró ajtaja és lihegve lépett be rajta Jess egy utazótáskával.
-
Szia. Hogy van? – ült le barátja mellé.
-
Nem tudom, még vizsgálják. Nem engednek be hozzá és senki nem jött még ki, hogy
közölje, mi folyik itt! – gördült le arcán egy könnycsepp.
-
Ne aggódj! Biztos jobban lesz! – ölelte át Jeremyt.
A
fiú, mint egy kisgyerek keresett biztonságot Jess karjaiban. Már kissé
elszundítottak, amikor egy orvos felébresztette őket.
-
Elnézést. Katie Jamison hozzátartozói itt vannak? – kérdezte.
-
Igen, mi lennénk azok. – állt fel Jeremy kissé álmosan.
-
Kérem, fáradjanak erre! – intett nekik.
A
pár kíváncsian, már frissen sietett az orvos után.
-
A nevem Dr. Dylan Cooper. – nyújtott kezet a fiúnak.
-
Jeremy Williams. Ő pedig Jessica Salas. – ráztak kezet.
-
Nos, Katie szíve kissé… hogy is mondjam? Idős már. Nem bírja olyan jól a
stresszt, a túl nagy terhet, mint a fiatalabbaké. Ez most csak egy kisebb
szívroham volt. Stabilizáltuk az állapotát. Jót tenne neki a nyugodtabb
környezet. Itt is vagyunk. A négyszázhatos. Ne keltsék fel, hagyják pihenni. –
azzal elsietett.
Csendesen
mentek be a szobába. Katie békésen feküdt az ágyon. A sebei alig látszottak.
Jeremy és Jess leültek egy kis heverőre és egyikük sem szólt egy szót se.
Lassan ők is elaludtak és arra ébredtek, hogy az áprilisi, tavaszi napsütés
cirógatja arcukat.
Katie
még aludt, Jess fáradt volt és pihent még tovább. Jeremy úgy döntött kicsit
körülnéz és meglátogatja a büfét is.
Csendben
lépett ki a folyosóra, amin nyüzsögtek az ápolók és az orvosok. Pár beteg
sétára indult és voltak, akik éppen indultak haza. Elgondolkozott azon, amit az
orvos mondott a nyugodt környezetről. Vajon ez költözést jelent?
Néhány
szoba ajtaja csukva volt, a folyosók pedig egyformák. Felsóhajtott, végre
elérte az ebédlőt. Beállt a sorba és várt, nézegette a kínálatot. A plakátok
egyhangúak voltak, amiken a menüket hirdették. Kis idő elteltével rendelhetett
is. Két kávét és két vizet, pár szendvicset kért elvitelre. Majd ugyanazt az
unalmas utat megtette vissza is.
Mikor
benyitott a mosolygó anyját látta és a nevető szerelmét. Az ilyen pillanatok
miatt nem bánja a történteket.
-
Hol voltál drágám? Kerestelek. – nézett rá anyja mosolyogva.
-
Csak leugrottam az étkezőbe. – válaszolt a fia.
Az
egyik kávét odaadta Jessnek, a másikat letette egy polcra, az egyik vizet oda
adta anyjának és a szendvicseket is elosztotta.
Miután
ettek és ittak, csendesen nézték egymást.
-
Hogy vagy anya? – törte meg az idegőrlő csendet Jeremy.
-
Jól, csak kicsit fáradt vagyok. – mosolygott fiára Katie.
-
Az orvos azt mondta… - Jess mérgesen nézett a fiúra.
-
Mit mondott? – kérdezte anyja.
-
Csak, hogy pihenned kell. – mosolygott anyjára hamisan.
Katie
pár perc múlva elaludt a csendben.
Jeremy
Jess mellé ült a heverőre.
-
Miért nem mondhattam el neki az igazat? – kérdezte.
-
Mert gondolom, csalódna, ha megtudná, hogy a szíve gyenge és emiatt „nyugodtabb
környezetre van szüksége”. – bújt a fiúhoz Jess.
-
Mit kell elmondania? – kérdezte Katie.
-
Felébresztettünk? – kérdezte Jess.
-
Nem is aludtam. Na, gyerünk! Hadd halljam, mit is kell elmondani nekem?! –
rivallt a fiatalokra Katie.
-
Anya, inkább pihenj! Nincs semmi…
-
Jeremy Williams! Azonnal mondd meg, mit hallgatsz el előlem! – nézett Jeremyre
türelmetlenül.
-
Az orvos azt mondta, kisebb szívrohamod volt, de stabil már az állapotod. A
szíved nem bírja jól a sok stresszt. Azt mondta, nyugodtabb környezetre van
szükséged. És a város elég „nyugtalan”, szóval tudod mit jelent ez. – mondta
Jeremy kerülve anyja tekintetét.
-
Szóval megöregedtem. – nevetett fel keserűen.
-
Nem vagy öreg, csak a szíved már nem bírja olyan jól, mint anno. – mondta Jess.
-
Mi legyen anya? – kérdezte Jeremy.
-
Én elköltözök és tartjuk a kapcsolatot. – mondta lassan Katie.
-
Akkor költözünk. – nézett Jessre szerelmesen a fiú.
-
Nem! Csak én. – mondta Katie.
-
De nem akarom, hogy egyedül maradj, szóval én is megyek, és egy szót sem akarok
hallani többet erről. – jelentette ki Jeremy.
-
De Jessel mi lesz? És a továbbtanulásod? Az álmaid? – kérdezte anyja.
-
Leérettségiztem már, nem muszáj tovább tanulnom, álmok meg születhetnek újak
is. Jess pedig… nem is tudom. Azt hiszem itt ennek is vége. – nézett a lányra
szomorúan.
-
Azt hiszem, jobb, ha megyek. – állt fel Jess.
-
Miért mennél? Maradj még! – mondta Katie.
-
Azért… mert… mennem kell! – szemei könnybe lábadtak és kirohant.
Jeremy
utána szaladt. A lift ajtaja bezárult és Jess könnyes arcát látva még jobban
akarta a fiú. A lépcsőházban rohant lefelé a negyedikről és csak az utcán tudta
megragadni a lányt.
-
Mit akarsz tőlem? Úgyis elmész, hagyj hát engem is menekülni! – próbálta
kitépni magát a fiú karjaiból.
-
Mi bajod van?! Állj már meg és nézz rám! – kiabált Jeremy.
Jess
meglepődötten nézett fel rá majd hajtotta le a fejét.
-
Mi a bajom?! Hogy mi a bajom?! Neked mi bajod van! Itt akarsz hagyni, engem meg
sem kérdezel, hogy mi a véleményem! Itt hagynál tök simán egyedül! Én sem
hagytalak magadra hát te se tedd ezt velem, könyörgöm… maradj velem és segíts,
kérlek! – zokogott egyre erősebben.
Az
utcán sétálók bámulták őket, voltak, akik sajnálattal néztek rájuk.
-
Neked, hogy segítsek, mondd meg?! Talpra esett, erős nő vagy, aki bárhonnan
szakajt egy tökéletes fiút és csavarja az ujjai köré. – mondta Jeremy.
-
De én nem akarok mást. Én téged akarlak! És fájt, hogy meg sem kérdeztél, de
már eldöntötted, hogy itt hagyhatsz. – mondta a fiú tekintetét kutatva.
Mélyen
néztek egymás szemébe. Egyre közelebb hajoltak egymáshoz, majd ajkuk
bocsánatkérőn fonódott egymásba, majd fájdalmasan szakadtak el.
Jess
mélyen a fiú szemébe nézett.
-
Sajnálom, de nekem fölösleges, mindezt végig nézni. Eldöntötted és nem állok az
utadba. Kisétálok az életedből és te is az enyémből. Nem tudnálak elválasztani
az egyetlen rokonodtól és nem is akarlak. Egy kérésem van csak hozzád.
-
És mi lenne az? – kérdezte a fiú.
-
Hogy soha többet ne keress, ne hívj. Ne gondolj rám többet és én sem foglak
zaklatni. – ölelte meg utoljára.
Jessica
lassan elsétált, Jeremy pedig hosszasan nézte még az után is, hogy eltűnt a
tömegben.
Feleszmélt
és futott, rohant Jess után. Nem akarta elveszíteni, de ez már megtörtént, így
csak egy dolgot akart elmondani neki. Amíg meg nem látta, szaladt. Messze járt
már Jessica, de még utána kiáltott.
-
Szeretlek Jess!
Mindenki
ránézett. Látta amint visszanéz rá utoljára a lány, akit szeretett.
Szomorúan
sietett vissza anyjához.
-
Mi történt fiam? – kérdezte.
-
Elveszítettem. – vetődött a heverőre.
-
Sajnálom. Keresd fel és…
-
Nem lehet! Megesketett, hogy nem keresem. Soha többet nem akar hallani felőlem
és nekem sem szabad felőle érdeklődnöm. De ez már mindegy. Hova megyünk ezek
után? – kérdezte Jeremy.
-
Nem tudom. Ezen gondolkodtam, hogy a legolcsóbb egy rokon háza lenne kicsit
messzebb és… ez az! – kiáltott fel Katie.
-
Mi az? – lepődött meg Jeremy.
-
Csak eszembe jutott, hogy a nagymamám mielőtt meghalt, vett egy régi kastélyt
és pár hónapig ott lakott. Mostanra megüresedett, de egy darabig nyaranta ott
voltam és kutattam szellemek után. Amik sajnos nem voltak, de a mamának mindig
voltak jó kis könyvei. – mosolyodott el anyja.
-
Akkor oda mehetünk? – kérdezte a fiú.
-
Igen, de munkásokat kell majd keresni és felújítani a helyet, mert biztos
eljárt felette az idő. – gondolkodott el.
-
Hát akkor neki látok otthon pakolni és keresek munkásokat. – lelkesedett fel
Jeremy.
-
Én pedig pihenek. – sóhajtott Katie.
Megölelte
anyját Jeremy és elindult haza, hogy új életük felé tegyen meg egy apró lépést.
Ahogy
haza ért a padlás felé vette az irányt, ahonnan minden dobozt lehordott és a
nappalival kezdte a pakolást, majd a konyha, a fürdőszobák, a hálók és a
dolgozószobák jöttek.
Bő
négy óra múlva fáradtan rogyott le. Nem telefonált még, de a bútorokat is el
kell vitetnie, hiszen dobozba csak nem rakhatja bele. Így a telefont a kezébe
vette és hívta a bútorért felelős céget.
-
Hello. Jeremy Williams vagyok és bútorokat kéne el vinni. Vállalnák?
-
Hello. Persze, két címet adjon meg. Az egyiket most, hogy hova menjünk és
persze mikor, a másikat később is meg adhatja, hova vigyük a bútorokat. –
mondta határozottan a férfihang.
-
Rendben van. – bediktálta a címet és mondta, hogy két nap múlva jöjjenek,
délután három óra magasságában.
Miután
ezzel meg lett, hívott kertészt, lakás felújítót, festőket, mázolókat és
lakberendezőket. Újabb óra eltel a telefonálásokkal.
Mivel
tehetős volt a család vállalhattak, de szerettek spórolni, ki tudja, hogy mikor
jön egy válság, amiből úgy a legkönnyebb kimászni, ha van mivel.
Miután jól átgondolt mindent és ellenőrizte a
munkáját, a dobozokat elrendezgette, visszaindult a kórházba. Bezárkózott és megkönnyebbülten
nézett órájára. Hat óra sok idő, de legalább ezzel is kész van.
Pár
nap múlva anyja már készülődött. Majd elhagyták a kórházat és haza mentek. Egy
utolsó estét el szeretnének tölteni a házban.
-
Mindent elrendeztél? – kérdezte Katie.
-
Azt hiszem igen.
-
Kertészek, munkások vannak? Elkészül minden? Addigra már készen kell lennie a
nagyja munkának, mire eladjuk ezt. Tényleg, hívtál ingatlan ügynököt? – Katie
egyre inkább ideges volt.
-
Nyugodj meg anya! A munkásokat elintéztem, a bútorok felét elvitték, a másik
fele holnap lesz elvitetve. Viszont ingatlanügynököt nem hívtam még. – lépett a
telefonhoz.
-
Várj! Ismerek egy férfit. Apád barátja volt, Thomas. A száma el van mentve.
Mindjárt… - hamarosan meg is találta amit keresett.
Tárcsázott
és rövid idő múlva kicsengett, majd egy férfihang szólt bele.
-
Thomas? – kérdezte Katie.
-
Igen. Ki beszél?
-
Katie Williams vagyok.
-
Hello Katie! Régen hallottam már felőled.
-
Nem gondoltam volna, hogy bejön a régi számod!
-
Miért hívtál?
- Még
mindig benne vagy az ingatlanos szakmában?
-
Saját vállalatom is van drágám!
-
Akkor egy kis szívesség kéne. Diktálom a címet, el tudnál jönni, megnézni a
házat? El szeretnénk adni, mert költözünk.
-
Hát persze.
Miután
lediktálta a címet Thomasnak még pár szót beszéltek, megérdeklődték egymás
hogylétét, és nevetve tették le a telefont. Meg beszélték, hogy még aznap
felkeresi őket.
Nem
volt más dolguk, mint leülni és várni.
-
Nem vagy éhes? – kérdezte Jeremy.
-
De igen.
-
Rendelek pizzát. – állt fel.
A
telefonhoz lépett, ami éppen akkor szólalt meg, így, a számot meg sem nézve
azonnal felvette.
-
Jeremy? Itt Jessica. Még otthon vagytok? – kérdezte.
-
Jess? Miért hívtál? Azt mondtad, nem akarsz soha rám gondolni. Amúgy igen, még
itthon vagyunk. – mondta lepődötten.
-
Tudom, mit mondtam. Elég csúnyán viselkedtem veled, és bocsánatot szeretnék
kérni. De nem ezért hívtalak. Nem csak ezért. Katie hogy van? – érdeklődött.
-
Jobban van. Ha gondolod, átugorhatsz megnézni.
-
Ha nem gond.
-
Mikor jössz?
-
Mikor mehetek?
-
Akár most is.
-
Akkor indulok.
Letették
a telefont. Jeremy örült, hogy most jön Jess, mert megy el otthonról.
-
Anya! – kiabált Jeremy.
-
Itt vagyok. – szólt ki a szobájából Katie.
-
Jess hamarosan átugrik hozzád. Ha nem baj elmegyek itthonról, ha ideér. Régen
kocogtam már, és ma egész jó idő van. – mondta a fiú.
-
Rendben.
Gyorsan
megrendelte a pizzát anyjának, majd átöltözött. Kényelmes, fekete melegítőt
vett fel egy szürke atlétával és a kedvenc futó cipőjét. Fülhallgatóját fülébe
helyezte, de csak az egyiket és a zenét még nem indította el, majd csatlakozott
Katiehez.
Míg
anyja ült, a fiú bemelegített, majd kopogtak.
Jeremy
ment ajtót nyitni, Jess kerülte a fiú tekintetét.
-
Szia. Anya a nappaliban van.
-
Szia. Köszönöm.
Jeremy
bement a konyhába, ivott és egy palack vizet vett magához. Kifele menet
homlokon csókolta anyját.
-
Jessica, kérlek, ne menj el addig, amíg haza nem érek, ne legyen egyedül anya.
Sziasztok! – indult ki.
Jeremy
ahogy kilépett az ajtón bekapcsolta a zenét és kocogni kezdett. A megszokott
útvonalon eljutott a közeli parkig.
A
fák között futott, szerette a kisebb forgalmú helyeket. Amikor fut, és a zene
szól a fülében, megnyugtató érzés járja át. Az adrenalin szintje egyre feljebb
emelkedik, és egyre gyorsabban fut, a lába súrolja a földet és olyan, mintha
repülne. Nem gondol a bajokra, a körülötte lévő világ elhomályosul és
gondtalannak, már-már boldognak érzi magát.
Szeretett
edzeni a fiú. Miután leérettségizett kissé ellustult, és Jess dorgálására
fitten tartotta magát, már amennyire tartotta kedve. De általában lustálkodott.
Csakhogy
rájött, előbb-utóbb mindent megun, így egyre erősebben edzett, futott, súlyt
emelt és sportolt. Így egészségesen elfoglalta magát, a legtöbb barátjával
ellentétben, akik semmit nem csináltak.
Miközben
Jeremy futott, Katie és Jess beszélgettek.
-
Hogy vagy? – kérdezte Jess.
-
Jól, bár aggódok Jeremy miatt. Félek, ha elköltözünk, megint bezárkózik. Tudod,
csak miattad nem adta eddig fel, és fáj neki, hogy itt kell hagynia téged, de
nem tehet mást. Felelősséget érez irántam, és hiába nem akarom, de velem jön.
Ne haragudj, hogy közétek álltam! – mosolygott hamisan Katie.
-
Ne viccelj már! Jeremy nem fog bezárkózni, sőt, mióta a költözéssel
foglalkoztok, valahogy boldogabbnak tűnik. Nem vagy útban. Nem álltál közénk,
mi döntöttünk úgy, hogy szétválunk. Szeret téged, és nem akarja, hogy bajod
essen, nem akar téged elveszíteni. – ölelte át.
-
Jeremy nagyon szeret téged, és én is. Sajnálom, hogy elváltok, de te bármelyik
ágról szakasztasz egy új fiút, aki többet áldozna érted, mint bárki más. –
mosolygott Katie.
Belemerültek
a beszélgetésbe, a mindennapok volt a téma. Egy óra múlva csöngettek.
-
Ki lehet az? Thomas! Hogy felejthettem el?! – sietett az ajtóhoz Katie.
Kinyitotta
és fekete bőrű, kissé megöregedett férfi mosolygott rá.
-
Szia Katie! – nevetett fel a férfi.
-
Thomas! – ölelte meg.
Beljebb
mentek, majd bemutatta Jessnek Thomast.
-
Akkor én megyek is. Thomas, nagyon örültem a találkozásnak. Katie, vigyázz magadra.
Üdvözlöm Jeremyt. – mosolyogva ment el.
-
Nos, akkor körbe vezetsz? – kérdezte a férfi vidáman.
Katie
végig vitte az egész házon és fél óra múlva, miután felmérték a terepet,
leültek a nappaliba.
-
Neked van családod? – kérdezte Katie.
-
Van egy tökéletes feleségem, két fiam és két lányom. Jeremy hol van? –
mosolygott.
-
Fut. Na és, mit gondolsz a házról?
-
Könnyű lesz, úgy ezer dollárért el tudjuk adni, vagy többért. A legjobb, ha
árverezésre bocsátjuk még ma. És hidd el, az ár az egekbe szökik. Le tudom
rendezni és holnap már semmi dolgunk nem lesz. – vette elő a laptopját.
Pár
percig csendben ültek, majd elégedetten mosolygott Thomas.
-
Már csak várni kell.
-
Köszönöm. – mosolygott a férfire.
Jeremy
kissé leizzadva toppant be a házba. Kicsit meglepődött a nappaliban ülő férfin,
közben eszébe jutott ki is lehet.
-
Sziasztok! Thomas igaz? Jeremy vagyok. – nyújtott kezet.
-
Hello. – szorította meg kicsit a fiú erős markát.
Anyját
homlokon csókolta, majd átöltözött. Kényelemes ruhát vett fel.
-
Holnap délután háromkor jönnek a költöztetők, szóval holnap még a városban
leszünk. – ült le az egyik fotelba.
Kicsit
beszélgettek, majd ahogy jött az este, megvacsoráztak, miután Thomas távozott,
kicsit beszélgettek és lassan elaludtak.
Másnap
Jeremy kelt fel előbb. Főzött teát magának és anyjának, készített reggelit és
letette az asztalra. Anyja lassan felébredt és együtt nézték a tévét és
költötték el a reggelit.
A
délelőtt hamar elment pakolással. A személyes holmikat és kisebb dobozokat a
kocsiba pakolták.
Miután
megebédeltek folytatták a rakodást. Megszólalt a telefon, amit Jeremy vett fel.
-
Hello. – szólt bele.
-
Hello Jeremy, Thomas vagyok. A házat sikeresen eladtuk. Ma zárult le az
árverés. Ezerről semmi perc alatt kétezerrel megnőtt az ára, és végül
háromezer-hétszáz dollárért vette meg valami gazdag férfi a lányának. –
nevetett.
- Ennek
örülök. Még valami? Mert még ellenőrizgetünk mindent.
-
Nincs. Vigyázz anyádra, fiam. – búcsúzott Thomas.
Letették
a telefont és Jeremy segített anyjának.
A
nap csakúgy elrepült. A pakolással végeztek, teljesen elrendeztek mindent, és
egy utolsó este után már indulhattak is.
Fel
sem eszméltek, de már a munkásokkal együtt új otthonuk felé vették az irányt.
Hosszú
útnak bizonyult, Katie elaludt, a rádió mellett Jeremy boldogan vezetett.
Lassan
a várost felváltották az egyre ritkább telkek, végül egy földútra tértek le. A
fák csodásan mutattak, a madarak daloltak, és ha oldalra nézett a fiú,
különböző állatokat lehetett megpillantani, őzek, nyulak, itt-ott egy vaddisznó
család is játszadozott a porban.
Mígnem
lassítottak. Egy fekete, díszes kerítés nyílott és behajtottak. A látvány, ami
eléje tárult kerekre nyitotta a szemét.
