MÁSODIK FEJEZET
Kate arcát Ora csipkedte finoman
ébresztésként. A lány azonnal felfogta, ki szeretne menni. Az erkélyhez lépett
a nyomában a társával, majd szélesre húzta az üveget és hagyta, hogy arcába
ömöljön a korai levegő. Alig volt hat óra, így Kate követte Ora példáját és
kicsit tornázott.
Percekkel később, mikor végeztek
a reggeli gyakorlattal, Kate indult volna befelé, csakhogy valami felkeltette a
figyelmét. A tarkója furcsán bizsergett, ilyet pedig csak veszély esetén
érzett. Nem tudta mi okozhatta, így becsukta az erkélyajtót ezzel elvágva a
házba vezető utat.
Lassan fordult a mögöttük
elterülő mező és erdő felé. A bokrok mögött remegő szempár figyelt. Ora sikolya
a levegőt erősen megrázta. Kate másodpercek alatt a levegőbe szökkent és a
veszély irányába száguldott.
Ujjai között a forró parázs már
viszketett, kész volt támadni. Ora méterekkel felette figyelte az eseményeket,
készen arra, hogy barátját megvédje bármi is lesz.
A levegőben állt, finoman
mozgatva szárnyait. A tollai hullámzottak a szélben.
-
Ki
vagy és mit akarsz?
Válasz azonban nem jött. A
szempár megmozdult, majd eltűnt. Kate a bokorba lőtt egy kis parazsat lámpa
gyanánt. Egy pillanatra fény gyúlt a lombok közt, amiben egy fiú alakját vélte
felfedezni. Ördögien nézett ki, gonosz kisugárzása volt.
-
Utoljára
kérdem, ki vagy és mit akarsz? Ha nem válaszolsz, tüzet nyitok!
Kate megrémült a saját hangjától.
Belül remegett, hiszen nem akarta megölni fajtársát, de behatoló volt. Nem ölt
még angyalt, mégis határozottan és bátran lebegett a levegőben az utolsó
mondata.
-
Luther
vagyok. És eltévedtem.
Kate intett neki,
hogy merészkedjen kijjebb. Bizonytalan, ugyanakkor halk léptekkel lépett ki az
árnyékból a fiú. Mély, reszelős hangja illett kinézetéhez. Fekete haja
középhosszú volt, kócos tincsei kiemelték borostyán szemeit.
Nem zavartatta
magát Kate és gyanakvón végignézte. Valahogy lenyűgözte a fiú látványa.
Kidolgozott test, de nem túl erős. Stabilan, megrendíthetetlenül tornyosult
fölé, majdnem három fejjel magasabb volt a lánynál.
Luther szemei
gonoszan csillogtak. Az árnyékban törékenynek, gyengének tűnt, de ahogy a fényre
lépett… a tartása egyenes volt és ijesztően magabiztos, már-már lenéző.
-
Segítség
kéne. Azért jöttem ide, mert mindenhonnan elüldöztek már. Arra gondoltam, hogy
itt hátha kapok egy kis segítséget.
-
Ugyan
miben kéne segítség?!
Kate bizalmatlanul
állt előtte. Mégis mi mást gondolhatott volna egy sötétségbe burkolózott
idegenről?
-
Egyedül
maradtam. Ők meg akarnak ölni. Nem tudom, mi folyik itt. Segíts! Kérlek! –
esdeklőn kutatta Kate tekintetét.
A lány érezte,
hogy nem kéne, de ezt betudta a saját bizalmatlanságának.
-
Gyere
utánam és egy szót se szólj. – sóhajtott.
-
Köszönöm!
Kate
bizonytalanul a levegőbe emelkedett, majd a ház felé vette az irányt. A szeme
sarkából figyelte Luther-t, kinek hamuszürke tollai hátborzongatóan
hullámzottak felette.
A
házhoz érve szaggatottan sóhajtott, finoman elfordította a kilincset és
bevezette a házba Luther-t.
-
Nora.
Nézd, tudom mire tanítottál és ne akadj ki, kérlek! – lépett a konyhába.
-
Ugyan
miért akadnék… - ahogy Luther belépett, megdermedt.
-
Üdvözlöm.
– a fiú enyhén megdőlt.
-
Remélem,
tudod, mit csinálsz.
-
Azt
hiszem igen.
-
Fogalmad
sincs, mit tettél.
-
Segítek
neki talpra állni.
-
Fogalmad
sincs mit tettél.
Nora
maga elé suttogta újra és újra ezt a mondatot. Mintha kísértet látott volna.
Arca fehérré vált és a rémület a szemét ködössé változtatta.
-
Azt
hiszem most egy jeges fürdőre van szükséged. Máris neki látok. Luther. Maradj
vele!
-
Rendben.
Remélem nem lesz baja. – az utolsó
szót hátborzongatóan ejtette ki ajkain.
Kate
sietett a jeges fürdő elkészítésével.
-
Szóval,
Nora. – mély hangja végig futott a konyhán.
Az
ajtók, ablakok becsukódtak, a sötétség árnyként tört rájuk.
A már
határozott fiú ujjai durván fonódtak szorosan Nora nyaka köré.
-
Ha
egy szót is szólsz, drága Nora ennek a NAIV dögnek! A szemed láttára kínozom és
ölöm meg, majd egy ketrecbe zárlak és örök gyötrődéssel fogsz fizetni, amiért
keresztbe tettél nekem. – önelégült mosoly kúszott ajkaira, miután Nora
bólintott.
Amikor
a fiú elengedte, levegőért kapott.
-
Lehet,
hogy naiv a lány, de nem ostoba. Előbb-utóbb rá jön, és megöl téged! Erősebb, mint
gondolnád.
-
Tudom,
hogy mi telik tőle! Ne oktass ki, banya! Mit gondolsz, mióta várom ezt a
pillanatot?! Arra születtem, hogy uralkodjam, de ez a szuka! Miatta, meg az
értelmetlen reményeitek miatt nem
teljesült be, aminek kellett volna.
Léptek
robaja szűrődött át az árnyakon.
-
És
most, egy szót sem, különben…
-
Nora
kész a fürdő.
Kate
segített anyjának felmenni, majd magára hagyta.
Nora,
amióta Kate az eszét tudja, csak jégkockák között nyugszik meg. Próbált már
mindent ő is kiskorában, de azt mondta, soha semmi nem vált be úgy, mint a jég.
Luther
a kanapén ült, és várta újdonsült barátját.
Kate
leült vele szemben, és beszélgetni kezdtek.
Órákon
keresztül mondták egymásról az információkat. Egyik téma követte a másikat.
Csakhogy Kate amit hallott, nem hitte el. Hiába volt meggyőző, még mindig
érzett valami furcsát. Luther pedig egyre jobban beleélte magát a sebzett angyal szerepébe.
Miután
végeztek, a vendégszobát elkészítette neki, és pár ruhadarabot szerzett a
padláson levő dobozokból. Nem nyúlt a zártakhoz, csak a nyitottakhoz.
Luther-t
magára hagyva Nora szobájába igyekezett. Megszokott módon zárva találta, csak
az volt furcsa, hogy Nora nem válaszolt. Kate pár perc múlva feladta és a
szobájába húzódott vissza.
Másnap
reggel neki kellett készítenie a reggelit. Míg Luther aludt, Kate megpróbálta
magára hívni anyja figyelmét, de az üres tekintettel, rövid válaszokkal
hárította kérdéseit.
Kate
egyre dühösebb lett. Nem értette a viselkedését. Fogalma sem volt miért nem
beszélik meg, ahogy szokták.
Luther
mosolyogva ült le.
-
Jó
reggelt.
-
Neked
is.
-
Tudod
gondolkoztam… - tálalta a reggelit.
-
Min?
-
Azon,
hogy tegnap a beszélgetésünk során csak azt nem mondtad el, mi is vezetett ide
téged. Tulajdonképpen nem tudom mi történt és ez kicsit aggaszt.
-
Igazad
van. Sajnálom, de nem voltam kész, hogy arról beszéljek… tudod rettentő volt azt átélni.
-
Ne
haragudj… nem akartalak bántani. Ha kész vagy rá majd elmondod.
-
Nem,
semmi gond. Mondom most csak… - sóhajtott.
Kate
leült vele szemben.
-
Nos.
Pár napja éjszaka berontottak hozzánk Ők. Borzalmas volt. Próbáltam védeni a
húgomat és anyámat apámmal, de mindegyiküket megölték. Felém fordultak, amikor
valami miatt hirtelen eltűntek. Csakúgy, nyomuk veszett. Menekültem, sorban a
szomszédos házakhoz, de mindenhonnan fegyverekkel kergettek el. Kivéve innen.
ez az utolsó ház az erdő mentén. A városba nem mehettem, hiszen ott minden az Ő
irányításuk alatt áll.
-
Sajnálom.
Kate
belegondolni sem mert, hogy mit tenne ha Nora így végezné. A reggelit néma
csendben fogyasztották el.
Miután
elmosogatott felment a szobájába. Ora a szoba közepén feküdt. Alig nyitotta ki
a szemét mikor belépett Kate.
A lány
barátja mellé ült és elkezdte a tollait simogatni.
-
Ora…
mi folyik itt? Nora furcsán viselkedik, Luther pedig… más. Feláll a szőr a
hátamon tőle, de nincs semmi kifogásom az ellen, hogy itt van, azon kívül, hogy
rossz előérzetem van miatta.
Kate
felsóhajtott.
Ora
felállt és szemben helyezkedett el barátjával. Csőrét a föld felé hajtva,
lehunyt szemmel a fejét Kate homlokához tartotta finomat. Pillanatok múlva
tekintete élesen a lányéba fúródott.
„Ennyire ostoba vagy?!
Hihetetlen, hogy nem vetted észre!”
„Nem vagyok ostoba! De miért
hallom a gondolataidat?”
„Röviden elmagyarázom, mert nincs
sok időnk. Én alakváltó vagyok. Ebből rájöhetsz, hogy bármilyen alakot fel
tudok venni. Vannak különleges képességeim is. Nem olyanok, mint a tiétek, de
hasznosak. Ha azt akarom, olvashatok a gondolataidban vagy hagyhatom, hogy te
halld a gondolataim. Ez a varázslat, amit most alkalmaztam, lehetővé teszi,
hogy közvetítsünk mondatokat, érzéseket egymás felé. Tudok manipulálni bármit
és bárkit. Érintéssel láthatom a múltad és a jelened és ugyanígy te is, ha ezt
megadom neked. Érted?”
„Igen. De miért most?”
„Azért mert most van itt a Sötét
Rabszolga.”
„Mit hordasz össze?”
„Luther ellenség. Az Úr egyetlen
gyermeke.”
„Milyen Úr?”
„Te nem tudsz semmiről? Nem tudod
ki vagy?”
„Miről beszélsz Ora?”
„Nincs elég időnk. Luther meg
akar téged ölni, Nora nem tudom miért nem ismerte fel, vagy ha mégis, miért nem
szólt. Vagy te ölöd meg, vagy ő öl meg téged.”
„De miért gonosz?”
„A szíved nem csal, hallgass rá.
Jól érezted az elejétől fogva. Nincs időnk, itt van.”
„Ora!”
Az ajtó
felől kopogás hallatszott.
-
Kate!
– hangja nyájas volt.
-
Megyek
már.
Mélyet
sóhajtott. Elindult az ajtó felé, lassan kinyitotta és Luther mosolygott le rá.
-
Épp
olvastam.
-
Ne
haragudj, nem akartalak zavarni. Zajt hallottam Nora szobájából, csak ezért
jöttem.
-
Rendben,
majd megnézem. Biztos csak takarít. Amikor nincs dolga, rendezi a dolgait. Menj
és pihenj, elég megterhelő lehetett az elmúlt pár nap, bizonyára elfáradtál. –
kis él volt a hangjában.
-
Köszönöm.
Kate
Nora szobája felé vette az irányt, még hallotta, ahogy Luther elvonul.
-
Nora
nyisd ki, könyörgöm. – kopogott.
Semmi
válasz.
-
Tudok
dolgokat Nora. – suttogta.
Erre
kinyílt az ajtó és belépett. Az mögötte azonnal be is zárult.
-
Mit
tudsz? – nézett rá szomorúan.
-
Sötét
Rabszolga, az Úr egyetlen gyermeke… Luther. Meg akar ölni. Ennyit tudok, de mi
folyik itt? Nem tudok többet… ki vagyok? És te ki vagy? – rogyott le az ágy
szélére.
-
Nincs
időnk ezt megbeszélni. A legfontosabbat elmondom és azt, hogy mit teszünk.
Nézd, nem vagyok az édesanyád. Az igazi anyád Lucinda királynő volt. Lucie volt
az én nővérem. Az Úr az, aki a Birodalmat birtokolja. A rossz oldal, ahol a
száműzött angyalok és a bőrszárnyúak élnek. A legrosszabbak ott vannak. A miénk
a Fény Birodalom az övék a Sötétség. Luther az Úr fia. A királyi családot ők
ölték meg, hogy ne legyen uralkodó Ezért is hanyatlik a gazdaság, mert nincs ki
irányítja azt. Te vagy a hercegnő és most már elmúltál 16 éves, követelheted a
trónt. Nagyon hasonlítasz anyádra külsőleg, de apád volt ilyen határozott és
kiegyensúlyozott. Persze Lucie is nagyon jó volt, de sokszor kételyek
borították el. Nagyon sajnálom. A maciban van minden, amit tudnod kell. Én
többet már nem tudok mondani.
-
És
most mit csinálunk?
-
Legyőzzük
őt. Megölni nem tudjuk, de megsebezhetjük. Csomagolj össze, van egy átjáró az
alagsor belső folyosója végén. Az emberek világába kell menned. Ott van egy
iskola, talán ott van Oregon egyik részén. Azt hiszem, van egy park, ahova
varázslattal emeltek fel falakat. Az embereknek az a hely egy védett terület,
nekünk pedig otthon. Ott biztonságban leszel.
-
És
veled mi lesz?
-
Vagy
meghalok, vagy rabszolga leszek. Már ha elkap Luther.
-
Gyere
velem. Együtt hagyjuk el ezt a helyet.
-
Nem
lehet. Ora veled megy, ő majd megvéd. Én megyek a szerelmem után.
Kate
összecsomagolt, poggyászait, a plüssmackójával együtt az átjáróba hajította,
majd felment.
-
Luther!
-
Igen?
– sietett le a lépcsőn.
-
Segítesz?
Van egy virágágyás kint, kicsit szépítgetni kéne.
-
Persze.
Nora jól van?
-
Igen.
Igazam volt, csak takarított.
-
És
mondott neked… valamit?
-
Nem.
Miért? Kellett volna?
Kate
jól csinált mindent, bár belül rettegett.
Ahogy
kiértek, Nora a házba csak egy utat hagyott Kate számára. Ora hangja
kettészelte az eget. Kate és Nora egymás mellé repülve néztek Luther szemébe.
-
Nora…
Nora… Nora… Nem meg mondtam mi lesz, ha beszélsz?
-
Mondtam,
hogy nem ostoba, rá jön ő is magától.
-
Szóval
te jöttél rá?
-
Kis
segítség kellett.
Ora
megragadta Luther vállait és belekarmolt. Az felordított fájdalmában és térdre
esett.
-
Te
korcs! Emlékszem rád. Lucinda királynő kedvence, csak akkor kutyaként éltél.
Most a hercegnő mellé állsz? Milyen szép! Kár, hogy hamarosan nem lesz sarj,
kinek kegyeit élvezhetnéd!
Hamuszürke
szárnyai kibomlottak. Egyenetlen tollai egyszerre voltak visszataszítóak és
szépek. A levegőbe emelkedett és kezeit ökölbe szorította.
Körülöttük
árnyékok emelkedtek fel a földről. A fű néhol elrothadt, néhol erős tüskévé
alakulva meredt az ég felé fenyegetően.
A
felhők komorrá válva köpték szikráikat a lányok felé. Azok ügyes manőverezésbe
kezdtek.
Kate
energia labdákkal sorozta az egyre dühösebb ellenséget. Nem talált.
Nora a
földből kiemelve a tüskéket egyszerre indította Luther felé. Az ijedten repült
feljebb, de egy éles darab eltalálta a szárnyát. A levegőben megingott, de nem
zuhant le.
-
Ezt
még megbánod!
Fojtó
lett a levegő körülöttük. Nora mozdulni sem bírt. Árnyak száza csavarta körbe
és zárta őt nyúlós karjaikba.
Kate
sóhajtott. Szemét lehunyva kezdett el forogni. Ezúttal nem csak tenyere izzott,
egész teste lángra lobbant, és mint futótűz csapott le könyörtelenül.
Luther
megperzselődött, de súlyos sérülést nem szenvedett, mert az árnyak megvédték.
Azonban ők maguk elpusztultak. Körülöttük a sötétség megszűnt, hamu volt a
földön, amibe Nora belezuhant.
Kate
azonnal utána vetette magát. Még élt, ölébe fektette és finoman ébresztgetni
kezdte.
-
Most…
kell… menned.
-
De
veled mi lesz?
-
Tedd,
amit mondtam! Én meg leszek.
-
Nora,
nem hagylak itt!
Ora
repült feléjük. Luthert felkapva hajította odébb, aki tőrrel támadt volna
Kate-re.
Finoman
elemelte őt Nora mellől és indult el vele.
-
NEM!
ORA TEGYÉL LE! NEM HAGYHATJUK OTT! ELÉG VOLT!
Teljes
testével küzdött, de nem volt elég az ereje. Ora erősebbnek bizonyult. Könnyei
záporoztak. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg a házba értek. Utoljára látta, ahogy
Luther megfogja Nora-t és elrepül vele.
Már nem
küzdött, nem sírt, nem mozdult. Tehetetlenül lógott Ora karmai között, aki
átvitte egy teljesen más, idegen világba.
A
csarnok ajtaja felcsapódott.
-
Fiam!
Gyors voltál. – mosolygott büszkén az apa.
-
Ne
örülj, atyám. A lány még él. De…
-
Te
haszontalan faggyú! Nem ért meg senki ebben a kastélyban?! Már te is cserbenhagytál!
Mindent nekem kell véghezvinnem?
Az Úr
felállt. Palástja tollból készült, különböző színben pompázott.
-
Látod
ezt? Te örökölnéd! Minden egyes általunk lemészárolt angyal szárnyából egy toll
van beletűzve. Nekem nagyon jó érzés viselni, miután az az alávaló gazember
Lionel, a szárnyamtól megfosztott. Mit tettem cserébe? Lemészároltam a
feleségét és őt! A lánya elszökött, mert ez a semmirekellő Richard hagyta, hogy
elmeneküljön. Erre rád bíznám az egészen apró kis feladatot, mire elbaltázod,
és üres kézzel térsz vissza!
-
Ez
nem igaz, atyám. Bocsáss meg, hogy az akció sikertelenül zajlott, de hoztam
neked valakit. Hozzátok be fiúk!
Mögüle
két férfi rángatott láncokat. Azok végén pedig egy nő vánszorgott.
-
Nora!
Kedvesem, tudtam, hogy egyszer visszatérsz hozzám!
Felnézett
és undorodva köpött egyet.
-
Mit
csináltak veled? Neked itt lenne a helyed mellettem.
-
Ugyan
már! Régen volt, azt hittem tovább léptél!
-
Csak
mert te rögtön utána beleestél egy útonállóba, nem azt jelenti, hogy nekem is
ezt kellett volna tennem. Hiszen, örök szerelmet fogadtam irántad és én ezt meg
is tartottam.
-
Kristofer!
Te voltál az, aki a családunk ellen fordultál és száműzettek! Nem én csaptalak
be! Tudod mekkora fájdalmat okoztál?!
-
De
neked is meg kellett volna látnod, amit nekem! A fiunk érdekében cselekedtem!
Ha minden a miénk lenne! Csatlakozz a családodhoz! Újra együtt lehetnénk,
hárman!
-
Ti
számomra halottak vagytok!
-
Tömlöcbe
vele!
Luther
oda hajolt Nora füléhez.
-
Sajnálom,
anyám! – suttogta gúnyosan.
Nora
egy dohos kőcella mélyén kuporgott Kate-ért imádkozva, hogy legalább ő jól
legyen.
