Egy alig hétévesnek tűnő, rövid,
gombaszerűre vágott, tejszőke hajú kisfiú nézett fel hátborzongatóan Vikire.
Szemei helyett egy sötét lyuk meredt a csúszdán ragadt lányra, ajkai pedig
rideg gonoszsággal húzódtak mosolyra. Szürkésfehér bőrét fekete, vérszerű
foltok tarkították, szakadt inge, és kis nyakkendője hanyagul takarta véres
mellkasát. Sortja alól combjai látszottak, miken mély vágások éktelenkedtek.
Mezítláb állt a hideg, kissé sáros földön. Éles nevetése visszhangzott a
csendben.
Zoé a meglepettségtől nem figyelt oda és
rálépett egy faágra, ami hangosat reccsent. A nevetés azonnal elhallgatott, a
lány már későn ugrott az árnyékba.
Pillanatok múlva, ahogy kinézett, a fiút
nem látta. Már kezdett megnyugodni, amikor a háta mögül a kacaj újra
felhangzott. Lassan fordult meg, de a látvány nem volt sokban más.
- Gyere és játssz velem! – visította
fülsértő hangon.
Zoé hátrálni kezdett, de megbotlott és
elesett. A lidérces látomásként jelen levő fiú, a földön ülő fölé tornyosult.
- Játszol velem? – hangja mérhetetlen
dühről és fájdalomról árulkodott.
Zoé sajnálta, de félt is tőle. Viki
kapva az alkalmon rögtön leugrott a csúszdáról és karon ragadva Zoét, együtt
menekülni kezdtek. A városba vezető úthoz szaladtak, de sűrű ágak állták el
útjukat, amikről különösen nagy és éles tüskék meredtek velük szembe
fenyegetően.
A másikhoz szaladtak, de azzal is
ugyanaz volt a helyzet.
A játszótérről öt út vezetett ki, kettő
ebből a város irányába, amin már nem mehettek sehova. Így a legközelebbihez
ugrottak és nem gondolván hova, rohanni kezdtek.
Mellettük a fák között néha feltűnt az
őket követő démoni gyermek. Hangos, vérfagyasztó nevetése kísérte őket, mígnem
a végtelennek tűnő út végre elfogyott
és a játszótér túloldalán találták magukat.
Következő kettő kis ösvényt benőtte a
titokzatos növényzet. Egy út vezetett ki. A fiú ott állt az ösvény mellett, az
ő oldalán pedig egy copfos kislány. Barna haja magasan felkötve, szeme helye
alatt élénkvörös csíkok voltak, mintha sírna. A fiú kezét fogta, szorosan hozzá
bújva. A ruhája ugyanolyan szakadt volt, csak neki szoknyája volt, sort helyett
és a lábán volt egy kis ünneplős cipőre hasonlító, rossz állapotú lábbeli.
Az út felé szaladtak, Zoét Viki húzta
maga után. Viki nem figyelve a gyerekekre, szabadulni akart a kísérteties
helyről, Zoé pedig egyre jobban sajnálta őket.
A következő útjukat nem csak az őrült
nevetés kísérte, hanem a kislány szívszorongató sírása is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése